A zongorák minősége és értéke is eltérő, ezért nem árt, ha meg tudjuk határozni, hogy kinek és milyen célból vásárolunk hangszert. Aki egy kicsit is megmártózott a zene és ezen belül a zongora világában, az pontosan tudja, mit jelent ez a kifejezés: Steinway zongorák. Ezek a hangszerek a zongora királyai, és csak azon szerencsések engedhetik meg maguknak, akik már komoly sikerekre és ismertségre tettek szert a zene világában, ugyanis a minőségével arányos az ára is. A koncert zongoristák közül 10-ből 9 ezt a hangszert választja, mert ez maga a csúcsminőség, amely sikerre segíti használóját.
A Steinway zongorák sikerének titka talán a 160 év odaadó kézműves munkájában rejlik, az azonban biztos, hogy páratlan kifejező erővel és hangzással bír. Ez a zongora az egész világon a legelismertebb és legkedveltebb a zenészek és a zenekedvelők körében egyaránt. New Yorkban, egy alagsorban, amit úgy kell elképzelni, mint egy óriási trezort, tárolja a világ legdrágább zongoráit a Steinway & Sons. Ebbe a helyiségbe nem léphet be akárki, csak néhány kiválasztott, de ők is csak kísérettel. Összesen három embernek van hozzáférése a bejutáshoz, ők a cég vezetői, a bejárat ujjlenyomat felismerésével működik. A cég nemes egyszerűséggel csak Teremnek hívja ezt az alagsori helyiséget, amely a közönség számára nem publikus, viszont az 1880 óta működő gyárat meg lehet látogatni, ha jó előre bejelentkezünk. A Steinway & Sons zongorák 2 gyárban készülnek, a New York-i gyár az amerikai kontinenst, a hamburgi a világ összes többi országát látja el hangszerekkel.
Cégünk a legnagyobb márkák, köztük a Steinway zongorák hazai forgalmazója, de a nevek között megtalálhatók a Boston, Essex zongorák, amelyek szintén a Steinway termékei, és világszerte a legjobbak listáján szerepelnek saját kategóriájukban. A Steinway kezdeti ideológiája máig a gyár működési alapelvének számít, vagyis “A lehető legjobb zongorát készíteni”. A Steinway & Sons minden árkategóriában a legjobb minőségű zongorákat, pianínókat kínálja, így mindenki megtalálhatja a számára legideálisabb hangszert. Ahogy fejlődik a technológia, úgy tökéletesedik a hangszergyártás minősége is, és a gépi előállításnak köszönhetően ma már sokkal könnyebben elérhetőek akárki számára olyan minőségi Steinway termékek, mint az Essex márkájú zongorák, pianínók. Az Essex márka a belépő szint a Steinway tervezésű hangszerek családjában, a középső kategória a Boston, a felső kategória pedig természetesen a Steinway & Sons. A cég különleges ajánlata a “Steinway Promise” alapján Essex vagy Boston hangszer Steinway zongorára történő cseréje esetén, a korábban cégünknél vásárolt terméket 10 éven belül az eredeti vételáron számítjuk be.
Cégünk mindennel foglalkozik, ami zongora, pianínó vagy cimbalom, ezek rokon hangszerek és hasonló módon működnek. Olyan komplex szolgáltatást nyújtunk, ami a vásárlástól, vagyis a megfelelő hangszer kiválasztásától a szállításig mindenre kiterjed, az utógondozástól a karbantartásig. De vállaljuk használt hangszerek felújítását, silent rendszer beépítését. A Steinway zongorák terén, mivel mi képviseljük őket, az érdeklődők minden kérését igyekszünk teljesíteni.
Üzletünkben megtalálhatóak zongorák, pianínók és ezek tartozékai, valamint cimbalmok, cimbalom alkatrészek is. Azon dolgozunk immár több évtizede nap mint nap, hogy üzletünk legyen az a sziget, amely kiszolgálja a zenélő vagy zenélni akaró vásárló közönséget, és ahol az igény és a szolgáltatás minősége találkozik. Nemcsak a csúcsminőséget képviselő Steinway zongorák találhatók meg üzletünkben, hanem új zongorák, pianínók, valamint új zongoraszékek, kottamegvilágító lámpák is. Minden apró dologra ami segíti a hangszer megfelelő működését, nagy gondot fordítunk, kínálatunkban természetesen nemcsak új, de használt zongorák, pianínók kínálatából is válogathat, vagyis a kezdő tanulótól a legnagyobb és legprofibb művészig mindenki megtalálhatja a neki megfelelő hangszert, amelynek a helyszíni hangolását is elvégezzük. Látogasson el üzletünkbe, ahol nagy szakértelemmel bíró kollégáink fogadják, felmérik az igényeit, és ezeknek az információknak a birtokában segítenek kiválasztani a megfelelő zongorát, pianínót úgy, hogy ár-érték arányban a legjobbat kapja. A többi a mi dolgunk, mi gondoskodunk arról, hogy a hangszer a legjobb formájában működjön.